|
Az EMT Zrt.-t szakmai befektetők alapították azzal a céllal, hogy az akkreditálási követelményeknek megfelelve, vevő központú és vevőbarát szolgáltatást nyújtsanak partnereiknek. A társaság szakmailag felkészült, jelentős gyakorlattal rendelkező auditorokon keresztül nyújtja magas színvonalú, elérhető árú szolgáltatásait. Célunk, hogy hosszú távú, kölcsönösen gyümölcsöző kapcsolatot alakítsunk ki ügyfeleinkkel. A társaság tulajdonosai és alkalmazott auditorai szakmailag felkészültek, és jelentős gyakorlattal rendelkeznek a tanúsítás területén. Az EMT Zrt. az NQA kizárólagos képviselője Magyarországon. Az NQA a világ egyik vezető nemzetközi tanúsító testülete. Az EMT Zrt. szolgáltatásait az NQA UKAS által akreditált rendszerének folyamataival összhangban végzi. A sikeres tanúsítást az EMT Zrt., valamint az NQA által kibocsátott tanúsítványok igazolják. Küldetésünk Az EMT Zrt. és az NQA célja, hogy világszerte elismerté váljon minden üzleti szektorban, mint a kiválóság központja a független, harmadik fél általi tanúsítási és a kapcsolódó szolgáltatásokban. A nemzetközi menedzsment szabványok követelményei szerinti tanúsítás az üzleti kiválóság elérésének alapja. Ez a legjobb, hogy növeljük cégük teljesítményét, termelékenységét. A felmérések szerint a tanúsított cégek számára az előnyök széles skáláját nyújtja, mint például: - A termék vagy szolgáltatás hozzáadott értéke.
- A veszteség csökkentése, kockázat minimalizálása.
- A vevő megelégedettségének növelése.
- Értékes piaci előny szerzése.
- Profit növelése.
Az EMT Zrt. és az NQA tanúsítási védjegy mutatja a világ felé, hogy Ön képes kielégíteni a vevői szükségleteit és elvárásait. Új horizontot nyit üzlete számára. Az üzlet alapja Az EMT Zrt. és az NQA széles és változatos skáláját nyújtja az üzleti szolgáltatásoknak. Ezek tartalmazzák: 01Minőségirányítási tanúsítás ISO 9001 szerint (beleértve SBAC TS 157 és AS 9100, a UK & US légtér rendszer), 02Autóipari beszállítók tanúsítása TS 16949 szerint 03TickIT tanúsítás a software fejlesztő cégek részére 04Környezetközpontú irányítási rendszerek tanúsítása ISO 14001, illetve az Eco-Management and Audit Scheme (EMAS) szerint 05Információs biztonságtechnikai irányítási rendszer tanúsítása ISO17799 szerint 06TL 9000 és R&TTE távközlési specifikációk 07BRC specifikációk 08Képzés A rendelkezésre álló szolgáltatásokat folyamatosan fejlesztjük, hogy azok találkozzanak az Ön üzleti szükségleteivel és követelményeivel. A National Quality Assurance egyike a világ vezető tanúsító testületeinek. Központja Angliában, a Bedfordshire megyei Dunstableben található.
Területi irodái vannak szerte az Egyesült Királyságban és helyi irodái, képviseletei világszerte, USA, Malajzia, Kina, Szingapur, Japán, India, Korea, Oroszország, Dél-Afrika, Törökország, Magyarország, Svédország, Olaszország és Csehország….. Magyarországon az EMT Zrt. nyújt tanúsítási szolgáltatásokat. Szinte minden üzleti szektorra kiterjed tevékenysége. Az NQA ügyfelei közt megtalálhatóak a kis családi vállalkozások éppúgy, mint a multinacionális szervezetek. Szolgáltatást nyújt a gyártó-, pénzügyi- és szolgáltató szektorok széles köre részére, auditorai mélységben ismerik, személyes tapasztalattal rendelkeznek abban a szektorban, ahol tevékenységüket végzik. Világszerte elismert Az akkreditált tanúsító testületek felé követelmény, hogy megfeleljenek a nemzetközi szabványoknak, és rendszeres felülvizsgálatnak vetik alá magukat annak biztosítása érdekében, hogy ezt a színvonalat fenntartsák. Az NQA akkreditált a brit United Kingdom Accreditation Service (UKAS) és az amerikai Registrar Accreditation Board (RAB) által. Akkreditációjának tárgya a lehető legszélesebb körű. NQA területi irodák NQA terjeszkedése a területi irodák növekedésén alapul. Ez lehetővé teszi, hogy az ügyfeleinkre koncentráljunk. Az auditorok és az irodai alkalmazottak célja, hogy a minősítési folyamat zavartalanul menjen minden fázisban. A tanúsítás valódi különbséget jelenthet az Ön üzlete működésében, profitjában. Mi, az EMT Zrt. és NQA tagjai, elköteleztük magunkat az Ön sikerének, és mindig magas színvonalú szolgáltatással igyekszünk elősegíteni azt. Felismertük, hogy szolgáltatásunk csak annyira lehet jó, amennyire képzettek és professzionálisak alkalmazottaink. Folyamatosan képezzük alkalmazottainkat, hogy biztosítsuk naprakészségüket a legújabb üzleti követelményekben és gyakorlatban. Professzionális szolgáltatás Több mint 100 Vezető auditor dolgozik az NQA keretein belül, mindegyikük regisztrált az International Register of Certified Auditors (IRCA) és/vagy az Enviromental Auditor Registration Association (EARA) által. A Vezető auditorokat helyi irodai csapat egészíti ki, mely a szükséges technikai támogatást nyújtja. Az Ön cégéhez kijelölt auditor megfelelő gyakorlattal rendelkezik az Ön ipari vagy üzleti területén. Ez azt jelenti, hogy ismeri az Ön üzletét, „közös nyelvet” beszélnek és értékes információkat adhat Önnek. Segítünk, hogy megfeleljen a kihívásoknak A tanúsítási eljárás egyenes, szisztematikus és ellenőrzött módon folyik. Az ügyfeleinkkel szorosan együttműködve biztosítjuk, hogy minden lépés a tanúsítvány felé jól érthető és áttekinthető legyen. A cégnek, aki regisztrációért folyamodik, rendelkeznie kell dokumentált irányítási rendszerrel és belső auditokat kell végrehajtania. Ha elhatározták, hogy jelentkeznek regisztrációra, a rendszert a tanúsító átvizsgálja az első szintű audit során. |